about me

lány 21 antropológia biológia ELTE állatok  természet művészet zöld szem barna haj festészet könyvek E.A.Poe fotózás vegán utazás elfogadás Jane Goodall önkéntes csend  overthinking elmélkedés tisztelet kiváncsi néha türelmetlen semmi cigaretta semmi alkohol angol latin francia sorozatok Lucifer HIMYM Hannibal House M.D. tanulás fekete szín horrorfilmek kicsit antiszoc kedvencei az elefántok keresi önmagát 

Ha érdekel az életem képekben is, itt megtalálod az instagram fiókom

Akiket olvasok:  Calsie

 
chat
 
passageway
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
i need a place

everything is alright

2020.09.23. 17:50, pandora

Igen még itt vagyok, nem tűntem el. Egyszerűen csak ugyanaz a bajom mint mindig, amikor jön az ihlet, hogy írjak, annyi minden jár az eszemben, és képtelen vagyok kiszűrni azokat a dolgokat amiket tényleg de tényleg le akarok írni. Akkor miért nem írsz le mindent? jöhetne a kérdés. Őszintén, mert akkor órákig kellene gépelnem és valahogy nem érzem magamban erre a késztetést, plusz ki a fene olvasná azt el?! Magamat ismerve se füle-se farka nem lenne az egésznek. Na...nem mintha így annyival jobb lenne. 

Szóval menjünk sorban. 

Szeptember elején felköltjj öztem ismét Budapestre, egy másik albérletbe, ezúttal egyedül. Ez a lakás teljesen más jellegű mint az előző, egy lakóparkban található, rendezett, nyugodt környék, aránylag normális, kulturált emberek. Plusz bár kicsi a lakás, egyedül vagyok, vagyis a kutyámmal, szóval így legalább van egy kis személyes terem. Az pedig elég fontos. Nagyjából berendezkedtem, anyuék segítettek költözni. Egész jó itt. Persze nem tökéletes. Illetve maga a lakás és a hely lehetne, csak nem is tudom. Akkor is itt ez az érzés, hogy ez nem az otthonom. Mondhatja mindenki erre, hogy hé 21 évesen a legtöbben arra vágynak, hogy külön éljenek, függetlenek legyenek te meg ezért panaszkodsz? És való igaz, tudom, hogy szerencsés vagyok és a függetlenség része a dolognak tetszik is, csak a tudat, hogy a családom többi tagja 200 km-re van és nem láthatom őket amikor akarom, nem vacsorázunk együtt, nem mozizunk együtt, tudjátok ezek a családi hagyományok most nincsenek kicsit mindig elszomorít. A felnőtté válásnak ez a része nem menő higyjétek el. Már persze ha olyan a kapcsolat a családdal. De hozzászokom majd idővel, rendben leszek. 

Egyetem. Szeptember második napján közölték, hogy végülis az ELTE-TTK nem kockáztat, online tanítás lesz. Tegyük hozzá, hogy nincs min csodálkozni ezt illetően. Csak a mi biosz szakunk évente 300-350 embert jelent. Kizárt, hogy megoldható lett volna a social distancing megfelelő formája hiszen vannak előadásaink amiken 500-an is részt vesznek. Tudtam, hogy ez lesz, de ettől még ugyanúgy aggasztó a helyzet. Egyrészt. a labor-és terepgyakorlatok miatt. Egy részüket ugyan megtartják, de a szemináriumi részek mind online folynak. Ne tudjátok meg milyen teamsen keresztül boncolást nézni. Disturbing. Maradjunk csak ennyiben. Plusz, hiába nézzük, mint a filmet a moziban, gyakorlatunk nem lesz belőle. Nulla tapasztalatunk lesz jövőre, és akkor már szakdogát kell írni, mesterképzésre jelentkezni stb.  Szóval azért csak nem ártana némi tapasztalat komolyabb labormunkával kapcsolatban. 

De vannak ám pozitív részei is ennek, mivel online tanítás van több előadás aszinkron módon kerül fel a netre, tehát nem kellett aggódnom az esetleges ütközések miatt. Így történt, hogy felvettem egy régészet alapjai, egy környezetvédelem és egy tengerbiológia előadást is amelyekhez mind tartozik gyakorlat is a következő félévben, és még egy két hetes terepgyakorlat is az Adriai tengeren. Végre van genetika gyakorlatunk is, amit annyira vártam. 

Van az ELTE-nek egy Tanítsunk Magyarországért nevű kurzusa, amely arról szól, hogy egyetemisták mentorálhatnak továbbtanulás előtt álló diákokat. Ezt is felvettem, 4 szombaton keresztül tartják tömbösítve, és következő félévtől mentorálhatok is. Ez megint csak szuper és izgalmas.

Szintén az egyetemen, ha minden jól megy csatlakozom egy kutyás etológia projekthez a saját kutyámmal.Ez elméletben novembertől kezdődik. 

Minden egyéb. 

Többféle diákmelóra beadtam a jelentkezésemet, többek között egy környezetvédelmi laborba is, nagyon szeretném ha behívnának interjúra. De erre még várnom kell pár napot míg kiderül lesz-e belőle valami. 

Hobbiból elkezdtem cipőkre festeni, és úgy tűnik másoknak is bejön, mert mostmár lassan rendelésre csinálom őket. :D Így marad hely az életemben a művész énemnek is. Ez megint csak boldoggá tesz. 

És összességében most úgy érzem, hogy jó helyen vagyok, haladok valamerre és hogy minden jó így ahogy van. 

Meglátjuk meddig maradnak így a dolgok. 

 

labyrinth

2020.07.27. 23:04, pandora

Ma kaptunk egy levelet az egyetemtől és én feltettem magamnak a kérdést, hogyan jutottam el idáig? 

Jelenleg másodéves biológus hallgató vagyok az ELTE-TTK-n. Ez az a klisés történet amelyben a kislány 6 évesen teljesen komolyan odaáll a szülei elé és azt mondja, "tudom mi leszek ha nagy leszek!". Mindig is tudtam, hogy tudománnyal szeretnék foglalkozni. Igaz, a legelső tudom mi leszek válasza még paleontológus volt, ugyanis a dinoszauruszok és különböző őslények gyakran képezték érdeklődésem tárgyát. Azt hiszem ennek köze lehet ahhoz a tényhez, hogy nem nagyon találtam barátokra az óvodás éveim alatt. Na de ahogy teltek múltak az iskolás évek, egyre inkább körvonalazódott bennem, hogy mi is érdekel igazán. Persze voltak periódusok amikor elgondolkodtam mondjuk az újságírói, a jogász, illetve a művészeti pályán is. Utóbbin olyannyira, hogy 14 évesen egy művészeti gimnáziumba nyertem felvételt amit aztán pár hét múlva ott is hagytam, noha nem állt volna szándékomban. Az első iskolai hét végén közölték ugyanis, hogy a tagozatunkat mégsem indítják el. Felajánlották a szobrász illetve a zenei tagozatot átiratkozási lehetőségként, én azonban nem éltem vele, hiszen én grafika és animációtervező tagozatra felvételiztem. Akkor ezt hatalmas bukásként, és teljesen negatívan éltem meg. Egy általános gimnáziumban folytattam a tanulmányaimat, ahol egyébként életem legrosszabb 4 évét töltöttem el. Nemcsak azért, mert rettenetesen alacsony volt a színvonal minden téren, hanem azért is, mert a művészeti katasztrófa után egy ideig, kb. 2 éven át nem találtam a helyem. Nem láttam már magam művészként, abbahagytam az animációtervezést, a festést, és mindent ami a művészethez kapcsolódott. Egyszerűen már nem éreztem magaménak azt az utat többé. És igazából a baj az volt, hogy teljesen tanácstalan voltam, eltűnt a motivációm. Persze akkor is megvolt a régi terv, a tudomány, a biológia, csak éppen már nem tudtam lelkesedni úgy a tanulásért mint azelőtt. Meg is látszott, a gimi első két évében a megszokott kitűnő bizonyítvány helyett a 3-3,5-ös átlagom volt. Bántott, szégyelltem, tudtam, hogy tudnék jobbat, többet, de a depresszió csúnya dolog. Valahányszor felálltam és elhatároztam, hogy na mostantól visszaszerzem a régi önmagam, előjött a sarokból és szépen visszarántott. Utáltam az iskolát, mindent ami benne történt. A diákok 90%-a melegedni járt be, a tanárok ezt látván mind lejjebb és lejjebb adtak az amúgy sem túl magas színvonalból, én pedig nézegetve a felvételi honlapokat úgy gondoltam, hogy mindegy mit tennék, amit itt kapok tudás, nem lenne elég. (Nem is tévedtem nagyot egyébként.) Minderre rátett egy lapáttal egy hosszabb betegség, amelyből meggyógyultam ugyan, de cserébe a hiányzásokért az osztályfőnököm az ott töltött időm hátralévő részében végig gyűlölt, és ezt nem is rejtette véka alá. Mivel a matematika tanár is ő volt, szándékosan adott rosszabb jegyeket, mindenbe belekötött, és ez addig fajult, hogy pszichológushoz fordultam, aki ugyan végtelen rendes volt, de a problémán nem tudott segíteni. A változás tizenegyedik osztályban jött. Akkor kellett ugyanis fakultációt választani. Akkor ismertem meg az új biológia tanárnőt. Ő volt az, aki 2 év után közel 45 perc alatt visszarántott az útra. Pedig nem tett semmi különlegeset. Csupán annyi történt, hogy azt a 45 percet úgy töltötte ki, hogy látszott rajta az a fajta lelkesedés amit az ember a tudomány iránt érezhet ha igazán érdekli. Látszott rajta, hogy nem csak  azért csinálja amit csinál, hogy felvegye a fizetését, hanem azért mert elkötelezett a biológia tudománya  és a tanári pálya felé. Ha valaki kérdezett valamit készségesen elmagyarázta, és végig fenntartotta egy 35 fős osztály figyelmét pusztán azzal, hogy a fotoszintézisről beszélt. Emlékszem, hogy sok idő után az volt az első óra amiről mosolyogva távoztam. Feljelentkeztem hozzá fakultációra, illetve még történelem és informatika faktokra is, és eldöntöttem, hogy kerül amibe kerül, de kutató leszek. Onnantól kezdve igazából nem volt megállás, tele voltam különórákkal, faktokkal, éjjel 1-2-ig tanultam nap nap után 2 éven keresztül. Nem fogok hazudni, tizenkettedik végére már nagyon fáradt voltam. Voltak napok amikor csak otthon maradtam, mert nem volt energiám felkelni. Na, persze nem csoda reggel 7-kor már nem voltam otthon és este 6-ra értem haza, majd még utána sokszor éjjelbe nyúlóan tanultam. Eljött a ballagás, és emlékszem milyen megkönnyebbülést éreztem akkor amikor kisétáltam a kapun az utolsó napon. Kicsit durva hasonlat talán, de úgy éreztem magam mint aki börtönből szabadul. Jött az érettségi, ami szintén nem volt könnyű, de megcsináltam, ráadásul kitűnő eredménnyel. Akkor már volt két nyelvvizsgám is, szóval 90%-ig biztos voltam benne, hogy sikerül a felvételi. Első helyre a pszichológiát jelöltem, másodikként a biológiát de akkor még Szegeden. Ugyanis ezt a két szakot szerettem volna párhuzamosan csinálni, persze mivel pszichológiára nehezebb jóval bejutni, az volt az első helyen, gondoltam ha felvesznek közben beadom a jelentkezést újra biológiára, és minden jó lesz. Mégis, egy pár ponttal lemaradtam, és így végül sok gondolkodás, külföldi lehetőségek mérlegelése után úgy döntöttem kihagyok egy évet. Újra érettségiztem 2 tárgyból emelt szinten, csináltam mégegy nyelvvizsgát és újra beadtam a jelentkezésemet. Közben találtam egy jó átmeneti munkalehetőséget, illetve megszereztem a jogosítványt is. Ekkor már a biológiát jelöltem első helyre és már az ELTE-n, fel is vettek. Nagyon boldog voltam, úgy éreztem magam mint aki elsőként ért be a célvonalba egy futóversenyen. Persze, voltak kételyeim, hogy menni fog-e, hogy képes leszek-e teljesen egyedül feltalálni magam és élni egy teljesen új városban, új környezetben? De sikerült, igazából meglepően könnyen. Ez erőt adott, és tessék, haladok végre azon az úton amin mindig is kellett volna. Hálás vagyok a szüleimnek, amiért végig támogattak és támogatnak mindenben, hogy szeretnek és hisznek bennem, és büüszke vagyok magamra, arra amit eddig elértem. Azért írtam mindezt ide le most, mert kaptunk egy levelet az egyetemtől, hogy szeptembertől tantermi oktatásra készüljünk. Aminek nagyon örülök, hiszen a laborgyakorlatokat másképp nem tudták volna megtartani és akkor valószínűleg passziválnom kellett volna. Viszont ezzel együtt, megint lakást keresek, szeptembertől megint költözöm, megint távol leszek a családomtól, a nyugodt településünktől, a megszokott, csendes környezetemtől. Ezért aztán néha a semmiből előjön a szorongás, hogy mi lesz, hogy lesz, menni fog-e, de tudjátok mit? Tudom, hogy menni fog. Csak néha meg kell győznöm magam erről. Azt hiszem ez a poszt is részben e célból született. Másrészt viszont azért is, mert tudom, hogy így a ponthatárok kihirdetése után, sokan el vannak keseredve, nem tudják hogyan tovább. Ha bárki aki most ebben a helyzetben van ezt olvassa, tudjátok, hogy nem vagytok egyedül. Hogy bizony nem mindenkinek olyan egyenes az útja. Jöhetnek nehézségek, akadályok az életben, sőt, jönnek is, mindenki életében vannak bonyolultabb és könnyebb fejezetek. De ha tényleg igazán akartok valamit, ne adjátok fel. Klisés tudom, de ez az igazság. Ne adjátok fel az álmaitokat, egyszerűen csak keressetek egy másik utat ami elvezet titeket hozzájuk. Nem lesz könnyű, de megéri. 

ami még történik

2020.07.13. 18:44, pandora

Igen, szóval újraolvasva a mai posztom, rájöttem, hogy elég negatívra sikerült. Pedig nem volt szándékomban, egyszerűen csak írtam, ami eszembe jutott. Viszont, hogy valami pozitív is legyen, leírom mi minden történik még. 

Újra beadtam a jelentkezésem pszichológia szakra is februárban, és azt hiszem, ha felvesznek, párhuzamosan szeretném csinálni a biológiával. Ezért is reménykedek nagyon abban, hogy szeptemberben ismét normál kerékvágásban tudunk tanulni, mert rengeteg mindent ki szeretnék próbálni, például szeretnék csatlakozni az egyik kutyámmal egy etológiai-pszichológiai kísérlethez az egyetemen. Tavaly nem tettem meg, mert úgy gondoltam elsőévesként nem biztos, hogy bírni fogom, de amint lehetőségem lesz belekezdek. 

Az idős kutyánk betegeskedett a múlthéten, az orvos azt mondta, hogy köszönjünk el tőle, és engedjük el. Lehet, hogy önzőségnek tűnik, de nem akartam hagyni, rábeszéltem édesanyámat is, hogy próbáljuk meg a gyulladáscsökkentős kezelést, hátha működik. És tudjátok mit, működött. A 15 éves kutyánk aki egy hete nem tudott felkelni, 3 nap múlva úgy szaladt az udvaron, mint akinek az ég világon semmi baja nem volt. Mi sem hittük volna, az orvos sem hitte volna. De jól van, sőt. Két évvel ezelőtt a legelső kutyámat hagytam elaltatni, hittem az orvosnak és hagytam, hogy elaltassa, pedig mint utólag kiderült, még nem lett volna ott az ideje. Szerintem azt sosem fogom kiheverni, de ő olyan beteg volt akkor, hogy úgy gondoltam jobb lesz neki. Azt láttam a szemeiben, hogy fáradt, és elengedtem. Most amikor megint előállt ez a helyzet, úgy éreztem nem tudom megtenni mégegyszer. Nem vagyok vallásos, nem imádkozom, de azon kaptam magam, hogy arra kértem, azt a magasabb hatalmat ha ugyan létezik, hogy ha el kell mennie, had menjen el magától, akkor amikor ő akar. De ő nem akart, az ő szemein nem láttam azt a fáradtságot és hihetetlen boldogság látni, hogy most jól van, akkor is ha tudom, hogy az időnk véges. 

Ma a barátnőm akivel antiszoc létünkre egész sok helyre eljárunk  is végzett a vizsgáival, úgyhogy a napokban megünnepeljük ezt a pár hónap munkát valamivel. Annál is inkább örülök, mert én március óta csak vásárolni jártam édesanyámmal. Ez még introvertáltként is kemény. 

Ó és ma kijött a Lucifer 5. évadának első előzetese, ami bár nem nagy dolog de mégis a nap egyik izgalmasabb részéhez sorolódik. Az augusztus 21-ig még rettentő sok idő van és ebben a trailerben rengeteg dolog kérdéses és őszintén, ez alapján annyira nem vagyok oda az új évadért, mármint az irányért amibe elviszik a sztorit. Aki nézi az tudja, hogy ez már a sokadik harmadik fél aki a két szereplő közé áll, és nekem ez már inkább hasonlít valami mexikói szappanoperából előhúzott ötletre mint valamire amit az igazi, eredeti még FOX-hoz tartozó Lucifer produkált volna. Ez eléggé unpopular de szerintem az egész romantikus szál felesleges ezen a ponton. Addig is maradok a könyveknél illetve vadászok valami jó krimi sorozatra, Valaki tud valami jóról, ne habozzon megosztani. 

mi történik

2020.07.13. 18:09, pandora

A cím gyakorlatilag lefedi a jelenlegi életemet. Mindennap felteszem magamnak ezt a kérdést. Tavaly augusztusban amikor megtaláltam a megfelelő albérletet magamnak Budapesten, az egy hatalmas megkönnyebbülés volt, egy jó hosszú hajsza után. Tudjátok olyasmi amikor elképzeled, hogy lefutsz egy maratont teljesen fitten, egyszerűen, aztán verseny közben kiderül, hogy ez egy labirintus lesz és a kezdeti optimizmusból az marad, hogy abban reménykedsz, hogy időben kijutsz. Nagyon magas árak, nagyon magas kereslet, ezzel szemben igen érdekes kínálat. Aki keresett már lakást a fővárosban az nagyon jól tudja, hogy miről beszélek. 120-130 ezer forint bérleti díj alaphangon, plusz rezsi és közösköltség és így bérelhetsz egy 11 négyzetméteres egérlyukat ami ha szerencséd van olyan helyen található, ahol a szomszédok nem gyilkolják egymást kényszeresen minden éjjel/hajnalban. Na most amellett, hogy nagyon meg kell válogatni, hogy hol bérel lakást az ember, illetve milyen bérlőtől ilyen árakat egyedül kifizetni lehetetlen diákként. Szóval nagy volt az öröm, amikor megtaláltam azt a kis lakást tavaly. Szüleimmel szépen kipofoztuk, találtam egy jófej lakótársat, szeptemberben kezdődött az egyetem. Nagyon jó volt minden, hamar beleszoktam a budapesti életbe. Ugyan egy éves szerződéses volt a lakás, nem bántam, mert bár tudtam, hogy nem maradnék itt örökre mégis, gondoltam nyáron is maradhatok és találhatok valami rendes, hosszútávú diákmunkát. Ráadásul a lakótársam mindenképp hazament volna nyárra, szóval voltak olyan terveink is, hogy a húgom is meglátogat és közös programokat is csinálunk. Vidéki, kisvárosi lányoknak ez nagy dolog, elhihetitek. Ehhez képest, a második félév alig kezdődött el, jött egy kisebb betegség, amivel hónapokig tartó tortúra vette kezdetét, és bár orvosok tucatjánál megfordultam azóta, senki nem tudott érdemleges válasszal szolgálni. Ez persze rettenetesen frusztrált/frusztrál jelenleg is, de azt hiszem ezt illetően kezdek beletörődni, hogy már sosem kapok válaszokat. Szóval a februáromat vizsgálatokkal töltöttem, amikor is aztán eljött a március, pontosabban 13-a, amikor éppen indultam volna vissza Pestre, és bejelentették, hogy minden egyetem azonnali hatállyal bezár, látogatási tilalom lép életbe. Őszintén, nem nagyon tudtam felfogni. Persze, előtte már pár héttel kaptunk leveleket a vezetőségtől, hogy óvintézkedéseket tesznek, korlátozzák a külföldi hallgatók intézménybe való belépését stb. De azt hiszem talán azért, mert annyira aggódtam a saját bajom miatt, nem igazán fordítottam nagy figyelmet a történésekre. Teljes sokk volt, nem tudtuk, hogy be tudjuk-e fejezni a félévet, hiszen a 4-5 kredites gyakorlati, laboratóriumi órák mind akkor kezdődtek volna. Passziváltatni pont késő lett volna már, szóval emlékszem nagyon aggódtam, hogy mi lesz a jegyekkel, kreditekkel. Aztán arra gondoltunk, egy-két hónap és megoldódik a helyzet... ehhez képest, szerencsére a távoktatás működött, így minden tárgyat sikerült teljesíteni, nincs tanulmányi átsorolás, de a helyzet továbbra is aggasztó. Áprilisban úgy döntöttünk, hogy felbontjuk a szerződést a tulajdonossal, és otthagytam a lakást, hiszen karantén volt, a szüleim jobbnak látták, ha hazaköltözöm teljesen, és kivárjuk, hogy mi lesz. Mivel az ELTE kerek perec közölte, hogy ez a félév távoktatással fog működni, így abszolút nem volt miért tartani a lakást, horribilis összegekért. Most viszont csak a teljes bizonytalanság van. Kérdés, hogy szeptembertől visszatérhetünk-e a rendes, normál tantermi oktatáshoz. Hiszen amíg erre nincs érdemleges válasz, nem bérelhetek lakást, viszont ha sokáig várok már nem fogok tudni bérelni a nagy kereslet miatt. Egyszóval, káosz. Ráadásként, a következő félévem tele van labor és terepgyakorlatokkal, így annak függvényében, hogy tantermi vagy távoktatás lesz azt is fontolgatom, hogy passziváltatok amíg rendeződik a helyzet, ugyanis akármennyire is vicces volt online fotospektrometria gyakorlatot végezni, nem látom sok hasznát annak, hogy elképzelem a pipettát a kezemben és úgy teszek mintha... Úgyhogy ez van most. Próbálom kitalálni, hogy mihez kezdjek. 

itt vagyok

2020.07.05. 23:01, pandora

Őszinte leszek, nagyon nagyon sok oldalt készítettem már itt ezen a platformon. Olyan 13 éves korom óta időről időre ide tévedtem. Volt, hogy csak olvasgatni jöttem, emlékszem akkoriban még javában a telenovella-rajongó korszakomat éltem, és hát a fan portálok is a reneszánszukat élték. Nagyon menő dolognak tartottam valami ilyesmit csinálni, designokat készíteni, cikkeket írni, blogolni. Így aztán én is létrehoztam az első saját oldalamat itt, és imádtam. Persze emlékszem arra is, hogy mennyit vesződtem a kódolásokkal és a fejlécekkel, de egy idő után belejöttem, és azt az oldalamat egész sokan látogatták, chat is volt és sokat beszélgettem más bloggerekkel is. Aztán meguntam, elvesztettem azt a kezdeti érdeklődésemet ami volt, és már nem volt kedvem tovább csinálni. Abbahagytam egy jó időre. De nem tartott sokáig ez a szünet, ugyanis ezek után a gportal teljesen ingyenes lett, és utána nem volt megállás, több témát is kipróbáltam, voltak blogok, kutyás, állatos, sztáros, történet írós, sőt sorozatos lapjaim is, de valahogy mindig ugyanaz történt, egy idő után rájuk untam, nem frissítettem, egyszerűen nem tudtam miért csináljam tovább. Sorra szépen mindet töröltem, de a teenager éveim alatt nagyon gyakran megfordultam itt. Utoljára ezt az oldalt hoztam létre, 2018-ban. Akkor érettségiztem és akkora volt a stressz, hogy úgy éreztem, hogy kell egy hely ahová jöhetek kiírni magamból a feszültséget, és úgy mindent ami történt körülöttem. Ez jó is volt, egy ideig, de aztán annyi minden történt egyszerre, és már nem volt energiám semmi plusz dologra. Érdekes dolog ez, mert mindig is szerettem alkotni, írni. Mindig volna kedvem írni, de legtöbbször nem jutok el odáig, hogy tényleg megtegyem, leírjam amit le akarok. Hogy miért? Én sem tudom igazán, talán mert annyi minden jár a fejemben egyszerre, hogy ha elkezdem végig gondolni, hogy mit is szeretnék leírni, minden előjön egyszerre, egy nagy zavarosság lesz az egész és már el is megy a kedvem, mert nem tudom átlátni, rendszerezni a saját káoszom és azt mondom magamnak, miért is szenvednék a leírásával amikor épp elég fejben rendet tartanom? Viszont most megint olyan állomásán állok az életemnek, hogy volna miről írnom, szeretnék írni, és szerintem jót is tenne, ha leírhatnék dolgokat, ha már elmondani nem igazán szeretném senkinek. Ó igen, és ez egy másik dolog. Olyan ember vagyok, aki jobban szereti a dolgokat egyedül csinálni, nem szeretek segítséget kérni, nem szeretem a komolyabb dolgokat megosztani másokkal. Pedig az a helyzet, hogy megtehetném, mert volna kivel megosztani, volna kitől segítséget kérni, de egyszerűen nem megy. Már sokszor gondolkodtam ezen, hogy miért. Arra jutottam, hogy büszkeségből, makacsságból, és/vagy csak azért, mert mélyen belül  nem tudom igazán elhinni azt, hogy valaki tényleg megértene. Hogy jó-e ez így? Nem tudom, nem biztos. Mert néha szükségem volna arra, amit én is megteszek másokkal. Arra, hogy valaki meghallgasson, hogy tanácsot adjon, hogy bátorítson vagy épp visszatartson ha kell. De ehhez nekem kellene lépnem azt hiszem és az nem igazán fog megtörténni, ahogy magamat ismerem. Szóval azt hiszem ennek a blognak valami olyasmi funkciója lenne, hogy meghallgasson, hogy segítsen megnyugodni és kicsit tisztábban látni a dolgokat, mert az írás ilyen formája talán segíthet ebben. Meglátjuk. Egyelőre itt vagyok, leírom amire az adott pillanatban gondolok, és ez elég is. Hogy később mi lesz, azt nem tudom. 

 

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre